Honda kisgépek- hondaszivattyuk.hu

Szomorú hét a HONDA világában

2011.10.24.

Szomorú hét a HONDA világában

Az elmúlt héten két tehetséges versenyző búcsúzott a HONDA motorsport világából.

Az elmúlt héten két tehetséges versenyző búcsúzott a HONDA motorsport
világából.

Két kiváló sportoló vesztette életét versenyzés közben:
  • Dan Wheldon az IndyCar Las Vegas-i versenyén
  • Marco Simoncelli a gyorsaságimotoros-világbajnokság Malajziai Nagydíján
Két nagyszerű tehetség, akik szívüket, lelküket és életüket adták azért amiben hittek és amit szerettek.

Marco Simoncelli (Cattolica, 1987. január 20. –
Sepang, 2011. október 23.) néhai olasz motorversenyző.


Karrierjét hétévesen, minimotorozással kezdte. Ezután az olasz 125-ös bajnokságban indult, majd 2002-ben Európa-bajnok lett. A MotoGP 125 köbcentiméteres géposztályába 2003-ban került. Itt 2005-ig szerepelt, legjobb eredménye egy összetett ötödik hely volt. Két futamgyőzelmet szerzett. A negyedlitereseknél 2006 és 2009 között szerepelt. Itt töltötte pályafutása legsikeresebb éveit, 2008-ban világbajnok, 2009-ben harmadik helyezett lett. Mind a négy itt töltött szezonját a Gilera csapatánál töltötte. A királykategóriába 2010-ben igazolt, amikor a
Gresini Racing szerződtette a szintén olasz Marco Melandri mellé. Ebben az évben legjobb eredménye egy negyedik hely volt. 2011-ben már szerzett két dobogós helyezést, valamint két pole-pozíciót is. 2011. október 23-án, Malajziában, versenybalesetben vesztette életét.

Daniel
Clive "Dan" Wheldon (1978. június 22. – 2011. október 16.) angol
autóversenyző.

Dan Wheldon nyerte 2005-ben és 2011-ben az indianapolisi
500-at és 2005-ben az IndyCar Series bajnokságot is. 2011. október 16-án vesztette életét az IZOD IndyCar Series Las Vegas-i évadzáró futamán, amikor a tizenegyedik körében balesetet szenvedett, amelyben még tizennégy autó volt érintett.
vissza

Kapcsolat

Telephelyünk (szivattyú szaküzlet, szivattyú bolt, élelmiszeripari gépek, szivattyú szerviz):
VL Szivattyú Kft.
2225 Üllő Bimbó u. 4.
Tel/fax: +36-29/320-150
Tel/fax: +36-29/321-160
E-mail: info@vlbt.hu

Weboldalunk: www.szivattyuwebaruhaz.hu

Nyitvatartás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 8.00 - 16.00
Szerda: 8.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00
Péntek: 8.00 - 16.00
Tavasztól-Őszig (az időjárás függvényében) minden szombat: 8.00 - 12.00