Honda kisgépek- hondaszivattyuk.hu

Minden kerttulajdonos álma: a kapálógép

2019.03.27.

Sokan álmodoznak egy hangulatos családi házról, amelynek hatalmas kertjében szinte mindent megtermelhetnek maguknak.

Nem lennének többé kiszolgáltatva az áremeléseknek, igényeik szerint többé-kevésbé vegyszermentes ételeket ehetnek, ráadásul mindezeket rendkívül könnyen és gyorsan el is érhetik harmatfrissen a kertből felszedve.

Valóban kissé idillikus ábrándnak tűnik mindez azonban, amikor – akár szinte mindent maguk mögött hagyva – beköltöznek az új lakók álmaik netovábbjába, a vidéki kertes házba. Éppen, hogy csak néhány felújítási munkát jutott idejük elvégezni, talán még a költözködéssel, hurcolkodással sem végeztek teljesen, amikor máris megrökönyödve tapasztalhatják, hogy az eladáshoz frissen felszántva átadott föld bizony máris gazosodni kezdett. A gaz pedig csak nő és nő, míg alig néhány hét alatt eluralkodik a káosz és az lehet az érzése az embernek, hogy a szépséges családi ház kertje helyett inkább a dzsungelbe került.

Ekkor pedig előkerül az a tömegpusztító fegyver, amelyről már annyi rémtörténetet hallottunk: minden falusi ember társaság-távoltartó megoldása, a kapa. Akár egy egész négyzetméternyit is küzdhet az ember könnyet és verejtéket törölgetve az elvadult avar felaprításával, míg nem arra a megállapításra juthat, hogy mennyire jó, hogy már nem a villanyáram vagy a benzinmotor feltalálása előtti időkben él, így már lehetősége van olyan teljesítményű, típusú és meghajtású kapálógépet vásárolni, ami a csak az ember szemének-szájának, derekának és persze a pénztárcájának az ingere.

A kapálógép vagy kapagép ráadásul számos mezőgazdasági és kertészeti feladat ellátására is alkalmas. Így egy egyszeri beruházással megnyerhetjük az önfenntartó kerttulajdonosok álmát, a könnyen felszántható, felkapálható és karbantartható kertet, veteményest és termőföldet, amely nemcsak a család élelmiszer-ellátására szolgál, de kikapcsolódást és feltöltődést is nyújt a fárasztó hétköznapok után.

Vásároljon kapálógépet otthonról kényelmesen a szivattyuwebaruhaz.hu kínálatából és pihentesse a derekát addig is, ameddig megérkezik! Élvezze a kertje szépségét és a tavaszi napsütést a kapálógép könnyed használata közben!

vissza

Kapcsolat

Telephelyünk (szivattyú szaküzlet, szivattyú bolt, élelmiszeripari gépek, szivattyú szerviz):
VL Szivattyú Kft.
2225 Üllő Bimbó u. 4.
Tel/fax: +36-29/320-150
Tel/fax: +36-29/321-160
E-mail: info@vlbt.hu

Weboldalunk: www.szivattyuwebaruhaz.hu

Nyitvatartás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 8.00 - 16.00
Szerda: 8.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00
Péntek: 8.00 - 16.00
Tavasztól-Őszig (az időjárás függvényében) minden szombat: 8.00 - 12.00